***
Mély volt a hang, nem emberi torokból való, jobban illett egy hatalmas farkashoz, vagy inkább medvéhez.
– Hkávú rakathu eke rílasz, okfuvílasz ipaj dírasz rá… Hkávú rakathu eke rílasz, okfuvílasz ipaj dírasz rá… Hkávú rakathu eke rílasz, okfuvílasz ipaj dírasz rá… Hkávú rakathu eke rílasz, okfuvílasz ipaj dírasz rá…
Ősi volt, éppen úgy, mint az egyiptomi vizekben kísértő óriás hüllők tekintete, és pontosan úgy hatalommal tele. Mintha rég elporladt sámánok szóltak volna általa, engedelmességre kényszerítve állatot és embert egyaránt. Most hozzá szóltak vele, parancsolva, hogy mozduljon. Hogy fusson.
Ő pedig futott.
Botladozva, a fülét égető bűvös szavaktól hajtva rohant felfelé az alagútban, mögötte a hüllőember vezette holtak sokaságával.
***
Más volt. Jobb volt. Hasznosabb volt. Féktelen örömét lelte abban, ahogy karmait a halott húsba és csontba vájhatta, hogy szétszaggathatta őket.
Felszabadító, a maga bizarr módján.
A tetemek először csak lassan csoszogtak elő a fák közül, a lápból, majd megiramodtak felé és domb irányába. Szólította őket a kötelék, melytől életre keltek.
Eléjük vágott és rájuk rontott. A dolgok végtelenül egyszerűvé váltak a számára. Nem tett mást csupán elpusztította az orrát bántó dögletes szagok forrását. Szaggatott, tépett és marcangolt, azok pedig szétmállottak karmai nyomán.
– Hkávú rakathu eke rílasz, okfuvílasz ipaj dírasz rá… Hkávú rakathu eke rílasz, okfuvílasz ipaj dírasz rá…
Férgek mind!
Új szag volt. Más, sötétebb és bántóbb. Hatalmasabb.
***
Látta miként áramlik a mocsár földjébe, vízében, de még az élőkben is lüktető erő az óriás krokodil felé. Sebei véreztek, a testébe ivódott varázs elszivárgott, hát másokét szipolyozta el. A fű elfeketedett, mely kirohadt, az aligátorok bőre teljesen kifakult és sorra fordultak fel.
Harry tüzelt. Sebek, szétzilálódó, majd torzan, de újra és újra összeálló mágikus háló és egy mind gyorsabban közeledő monstrum.
Üresen kattant a tár. Öt golyó maradt összesen. A szentségit!
A temetődomb megrogyott mellettük és előbb lassan, majd mind sebesebben, ahogy a föld és a sár utat talált magának összeomlott. Émelie!
Volt egy kisebb terület a ház, és a temetődomb között, ahol magasan vágott fatönkök sorakoztak, kiváló akadályként a mögötte rohamozó szörnyeteg számára, így arra vette az irányt. Felugrott az egyikre, majd szembe fordulva az állattal a koponya felső részét, a szemek közötti három tenyérnyi területet vette célba, majd tüzelt. A golyótól az óriás ismét megrogyott, de úgy tűnt a rönkök sokkal inkább akadályozzák a közelebb jutásban, mint az iménti lövés.
– Ajóanyád… - harapta el a mondatot, Harry, majd futott tovább.
Négy golyó. Négy átokverte golyó!
***
Émelie megbotlott, és elhasalt a nedves talajon. Átsuhant rajta a gondolat mennyire mesterkéltnek tartotta kalandregények íróit, aki az ilyen helyzetekben „földre terítik” hősnőiket, de ha az ember elég rémült, s így nem néz a lába elé, akkor nagyon is lehetséges volt. Sajnos.
Ne nézz hátra, csak mássz tovább, aztán állj fel! Ne nézz hátra!
Sziszegés, és csoszogó lábak zaja. Négykézlábra állt, majd előre rúgta magát. Futott.
***
Szolgálták, hajlongtak előtte, áldoztak neki. A Fekete Kontinens nemzedékeken át rettegve a hatalmas krokodilt, a folyamok királyát, élők és holtak bíróját.
Juliette hallotta őket, százak és ezrek reszkető hangját, az agyagos, sással benőtt partokon, az idegen csillagok alatt.
– Hkávú rakathu eke rílasz, okfuvílasz ipaj dírasz rá… Hkávú rakathu eke rílasz, okfuvílasz ipaj dírasz rá…
Szolgálták. Mert gyengék voltak. Nem az ő fajtája!
Elsodort két élőhalottat, karmaival leszaggatva a fejüket, majd négykézláb, hosszú ugrásokkal nekirontott az óriásnak. A hátára szökkent, marta, tépte, de annak vastag pikkelyein elvástak a karmai, s csupán sekély árkokat vájtak bele. Harapott, ám agyarai sem tehettek kárt benne. Az óriás pedig tovább loholt Harry nyomában.
Gyilkos vágyak hajtotta, vörös ködbe burkolt tudatának mélyéről felbukkant egy emlék, mely szerint egy gyermek is képes zárva tartani még egy ilyen hatalmas állat álkapcsait. Előre kapott, de ujjai nem érték körbe a széles, kupa alakú fej csúcsát. Fogak csattantak, kín hasított a csuklójába, ahogy az összeroncsolódott az állat szorításában. Az obai, jobbra, majd balra döntötte testét, részben azért, hogy lerázza magáról, részben, hogy tovább borzalmas módon elfűrészelje mindazt, ami csontjaiból megmaradt. Már nem érezte a kézfejét.
Harry a ház falához szorult. Tekintetük egy pillanatra összetalálkozott. Másik keze karmaival a monstrum szemgödrei felé kapott, és beléjük mélyesztve azokat mindkét karját egyszerre rántva felfelé, arra kényszerítette a dögöt, hogy felemelje a fejét, Harry elé tárva védtelen torkát.
Karmai mind mélyebbre és mélyebbre csúsztak a szemgödörben, majd át a csonton, az agy felé. Négy lövés dörrent. Az első három szétszaggatta a lágyszöveteket, összeroncsolva a légcsövet, a torkot és a koponya hátsó részét. Érezte az ujjaival, micsoda pusztítást vittek véghez. A negyedik viszont már a szétzúzott testbe robbant bele. Át a pépes szöveten, kéttenyérnyi lyukat ütve a koponyán. Aztán az ő mellkasában.
***
Morton csak meggörnyedten tudott kilépni az alagút száján, nyomában pedig ott voltak a holtak. Émelie nézet közvetlenül Mortonra, inkább az utána érkező élőholtakra koncentrált, mikor ismét szembefordult velük. Egyikük, egy különösen előkelő ruházatú, akinek mocskos külseje alatt, az újságokból ismert Buxard vonásaira ismert, a karjában tartotta Delphine sápadt, meztelen testét.
Már nem hallotta a vadállati torokból származó, lábainak erőt adó kántálást.
Kis terpeszben, görnyedten, két kézzel szorította a revolvert, ahogy Harry tanította. Nem pazarolt golyót a holtakra, ha a királynők varázslata működött, akkor azok észre sem vették őt, ha pedig mégis, nos, akkor sem lett volna rájuk elég tölténye. Nehéz volt úgy, hogy nem nézhetett igazán az aligátoremberre, de megpróbált a mellkasára célozni. Egy golyó a bal egy a jobb oldalra. Szív, tüdő.
A szörnyeteg a második lövés után megdermedt, de nem az általa okozott sebek miatt. Négy lövés hallatszott gyors egymásutánban. Feje arra fordult, és Émelie követte tekintetét. Az obai hatalmas teste néhány magasan vágott fatuskón hevert. Sziszegő szavak tolultak fel a torz, hüllő torkon.
Pillanatnyi késlekedés nélkül tüzelt. Most, hogy Morton másra figyelt, felemelhette a tekintetét, egészen a nyakig. A szörnyeteg hangja hörgésbe és vérbe fúlt.
Volt egy hatodik lövés is, egy mély, szinte ágyúdörrenéshez hasonló hang, melytől az aligátorember koponyája hátul szétszakadt. Morton és vele együtt szolgái is összerogytak és nem is keltek fel többé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése