Keresés ebben a blogban

2021. október 3., vasárnap

Az évszázadnyi évtized: Árnyak a delta felett

 

7.

 

 Hajójuk, a Cornwall Ékköve, a lassú, kényelmes óceánjárók közé tartozott, amik cikk-cakkban keltek át Amerikából Európába, megállva a Karib szigetvilágon, Floridában, Bermudán, majd az Azori-szigeteken, hogy onnan Portugálián át végül Angliában vessenek horgonyt.

 Szükségük volt erre az időre. A friss, sós illatú tengeri levegőre és a gondoltan napokra, az átéltek után.

 Émelie érzelmei ellentmondásosak voltak azzal kapcsolatban, ami történt. Helyesen cselekedtek, ezt tudta, hiszen megszabadították a deltát, Morton rontásától és megmentették Delphine életét, akit fivére az apjuk prédájául vetett, az pedig feltehetőleg egész életében aljas céljaira használt fel.

Mégsem tudott szabadulni az újra és újra felmerülő gondolattól, hogy a királynők mégis csak kihasználták őket. Hanyagok voltak, óvatlanná váltak saját hatalmuktól, és még a bizonyosság tudatában is nehezükre esett beismerni hibájukat, és vállalni érte a valódi felelősséget. Ha így lett volna, ők maguk mennek el a mocsárba, és néznek szembe Mortonnal. Ám nem így történt.

 Bizonyos értelemben persze nem vádolhatott volna senkit. Ők vállalták el a feladatot, amiért megfizették őket, mégpedig nagyvonalúan, de legbelül úgy érezte mégsem érte meg mindez számukra. Voltak ilyen pillanatai. Többször is, mint szerette volna.

 

Harry gyakran látta Émelie-t elégedetlennek kapcsolatuk során. Kedvese alapos volt, tervező jellem, aki nem szerette a valóban váratlan dolgokat és az elvarratlan szálakat. Már pedig itt akadt jó pár.

Daniel Morton két fiát nem tudták kézre keríteni a hatóságok, pedig biztosak voltak benne, hogy nekik is részük volt abban, ami történt, hiszen kétségtelenül tudtak az apjuk visszatértéről éppen úgy, mint arról, hogy mik voltak a szándékai a húgukkal. Mi másért állította volna az ifjabb Daniel Morton, hogy szanatóriumba vitette Delphine-t?  A lány pedig nem szólalt meg, a külvilág sem jutott el hozzá, csupán a királynők delejes erejének köszönhetően sétálgatott egy keveset San Alban grófnő városi rezidenciájának kertjében, ám anélkül a székéből sem kelt ki magától.

Juliette rákérdezett az ifjú Macarthurnál, mikor térhet magához ebből az állapotból, de a mágus csak a fejét rázta, mondván talán soha.

Még egy dolog, ami nem hagyta nyugodni Émelie-t, aki folyvást azzal vádolta magát, hogy hagyta, hogy a sok okkult esemény és bizonyíték elvonja a figyelmét a kézzel fogható nyomokról és az emberi természetben rejtőző indítékok alapján folytassa a vizsgálódását. Korholta önmagát, mert korábban nem volt ilyen hanyag.

A hermetikus szerint felesleges volt.

 New Orleans légköre hatott az emberre, kire kevéssé, kire jobban, ám sohasem jó irányban. Miként is maradhatott volna ennyire észrevétlen a világ számára igazán egy ilyen hely, ez a varázslat uralta mocsárvidék, ha nem efféle elmét elbódító, érzékeket tévútra csaló módon, sokszor szégyenérzetet, és önmarcangolást hagyva maga után, hogy az ember magát hibáztassa léhasága, hűtlensége, és botrányos tettei miatt, és még véletlenül se kutassa a város valódi titkait.

– Van, kire sohasem hat – mondta Simon Harry-nek -, főként azokra, kik máris olyanok, mint amilyennek a város akarja őket. Másokat elkerül, akikről tudja, nem találna rajtuk fogást, ám jól tudja azt is, egy-egy embernek senki sem hinne, mondhatna bármit. S vannak olyanok, mint Ms. Barbeau, kik sokkal többet láthatnának meg a csillogó felszín alatt hömpölygő valódi esszenciából, mintsem e hely szeretné. Ezért bánt vele a delta úgy, ahogy, s most ezért okolja elsősorban önmagát, s nem a várost, vagy a mocsárviékdet. Elmúlik – biztosította erről.

– Mikor? – kérdezte Harry.

– Mikor majd egy másik hely, melyet igazán a magának érez, ismét befogadja, és kimossa belőle New Orleans szennyét.

 Ezért is határozta el, hogy visszatérnek Londonba. London, világuk fővárosa és a ködös, ősi Albion. Otthon.

 

 Juliette minden alkalommal, mielőtt kilépett volna a kabinjából gondosan ellenőrizte a kesztyűjét, finoman a könyökére igazítva azt. Hozzá kellett szoknia, ahogy a fűzőhöz is, még sem sajnáltatta magát miatta. Élt, s volt keze.

 Az első napokban csak ült az ágyában, mert megtiltották neki, hogy felkeljen, és hol a kezét nézte, hol egy tükör segítségével a mellkasát. Átfutott rajta az a képtelen gondolat, hogy Charlie Lacroixot leszámítva, még soha senki előtt nem vetkőzött le szándékosan és most már aligha fog. Hétszer hét öltés kellett a kezéhez és hétszer ennyi a többihez.

 Simon sajnálattal tudatta vele, hogy bár a selyemcérna mely most összefogta a sebeit idővel eltűnik majd, de a hegek már sohasem, örökre elcsúfítva őt. Összeroncsolódott jobbjával feltehetően képtelen lesz ismét írni, eső és fagyos idő esetén pedig fájdalmai lesznek, amikre részletesen leírt receptek alapján javasolt orvosságot és fájdalomcsillapítót, külön az ő számára kikevert adagolásokban Akkurátus volt, pontos és figyelmes. Akár egy hermetikus. Akár egy úriember. Mikor finoman, s cseppet sem gúnyosan megjegyezte, hogy immáron hasonlít Shelley teremtményére, a férfi elpirult és suttogva szabadkozott, mert ilyen rossz munkát végzett. Zavarát tovább fokozandó Juliette megcsókolta. Aztán a férfi is őt.

 Simonnak igaza volt, az első, kurta vihar során sajgott minden tagja, mégis úgy tekintett erre, mint egyfajta szerencsére. Hiszen mégis csak élt és volt keze, a férfi pedig megígérte, hogy amint módja lesz rá, eljön hozzá Londonba.

 Megigazította a kesztyűjét, majd feje fölé emelve a napernyőjét, kilépett a fedélzetre.

2021. szeptember 29., szerda

Az évszázadnyi évtized: Árnyak a delta felett

 

***

 

Mély volt a hang, nem emberi torokból való, jobban illett egy hatalmas farkashoz, vagy inkább medvéhez.

– Hkávú rakathu eke rílasz, okfuvílasz ipaj dírasz rá… Hkávú rakathu eke rílasz, okfuvílasz ipaj dírasz rá… Hkávú rakathu eke rílasz, okfuvílasz ipaj dírasz rá… Hkávú rakathu eke rílasz, okfuvílasz ipaj dírasz rá…

 Ősi volt, éppen úgy, mint az egyiptomi vizekben kísértő óriás hüllők tekintete, és pontosan úgy hatalommal tele. Mintha rég elporladt sámánok szóltak volna általa, engedelmességre kényszerítve állatot és embert egyaránt. Most hozzá szóltak vele, parancsolva, hogy mozduljon. Hogy fusson.

 Ő pedig futott.

 Botladozva, a fülét égető bűvös szavaktól hajtva rohant felfelé az alagútban, mögötte a hüllőember vezette holtak sokaságával.

 

***

 

 Más volt. Jobb volt. Hasznosabb volt. Féktelen örömét lelte abban, ahogy karmait a halott húsba és csontba vájhatta, hogy szétszaggathatta őket.

Felszabadító, a maga bizarr módján.

A tetemek először csak lassan csoszogtak elő a fák közül, a lápból, majd megiramodtak felé és domb irányába. Szólította őket a kötelék, melytől életre keltek.

 Eléjük vágott és rájuk rontott. A dolgok végtelenül egyszerűvé váltak a számára. Nem tett mást csupán elpusztította az orrát bántó dögletes szagok forrását. Szaggatott, tépett és marcangolt, azok pedig szétmállottak karmai nyomán.

  Hkávú rakathu eke rílasz, okfuvílasz ipaj dírasz rá… Hkávú rakathu eke rílasz, okfuvílasz ipaj dírasz rá…

Férgek mind!

Új szag volt. Más, sötétebb és bántóbb. Hatalmasabb.

 

***

 

 Látta miként áramlik a mocsár földjébe, vízében, de még az élőkben is lüktető erő az óriás krokodil felé. Sebei véreztek, a testébe ivódott varázs elszivárgott, hát másokét szipolyozta el. A fű elfeketedett, mely kirohadt, az aligátorok bőre teljesen kifakult és sorra fordultak fel.

  Harry tüzelt. Sebek, szétzilálódó, majd torzan, de újra és újra összeálló mágikus háló és egy mind gyorsabban közeledő monstrum.

 Üresen kattant a tár. Öt golyó maradt összesen. A szentségit!

A temetődomb megrogyott mellettük és előbb lassan, majd mind sebesebben, ahogy a föld és a sár utat talált magának összeomlott. Émelie!

Volt egy kisebb terület a ház, és a temetődomb között, ahol magasan vágott fatönkök sorakoztak, kiváló akadályként a mögötte rohamozó szörnyeteg számára, így arra vette az irányt. Felugrott az egyikre, majd szembe fordulva az állattal a koponya felső részét, a szemek közötti három tenyérnyi területet vette célba, majd tüzelt. A golyótól az óriás ismét megrogyott, de úgy tűnt a rönkök sokkal inkább akadályozzák a közelebb jutásban, mint az iménti lövés.

– Ajóanyád… - harapta el a mondatot, Harry, majd futott tovább.

Négy golyó. Négy átokverte golyó!

 

***

 

 Émelie megbotlott, és elhasalt a nedves talajon. Átsuhant rajta a gondolat mennyire mesterkéltnek tartotta kalandregények íróit, aki az ilyen helyzetekben „földre terítik” hősnőiket, de ha az ember elég rémült, s így nem néz a lába elé, akkor nagyon is lehetséges volt. Sajnos.

 Ne nézz hátra, csak mássz tovább, aztán állj fel! Ne nézz hátra!

 Sziszegés, és csoszogó lábak zaja. Négykézlábra állt, majd előre rúgta magát.  Futott.

 

***

 

 Szolgálták, hajlongtak előtte, áldoztak neki. A Fekete Kontinens nemzedékeken át rettegve a hatalmas krokodilt, a folyamok királyát, élők és holtak bíróját.

Juliette hallotta őket, százak és ezrek reszkető hangját, az agyagos, sással benőtt partokon, az idegen csillagok alatt.

– Hkávú rakathu eke rílasz, okfuvílasz ipaj dírasz rá… Hkávú rakathu eke rílasz, okfuvílasz ipaj dírasz rá…

 Szolgálták. Mert gyengék voltak. Nem az ő fajtája!

 Elsodort két élőhalottat, karmaival leszaggatva a fejüket, majd négykézláb, hosszú ugrásokkal nekirontott az óriásnak. A hátára szökkent, marta, tépte, de annak vastag pikkelyein elvástak a karmai, s csupán sekély árkokat vájtak bele. Harapott, ám agyarai sem tehettek kárt benne. Az óriás pedig tovább loholt Harry nyomában.

Gyilkos vágyak hajtotta, vörös ködbe burkolt tudatának mélyéről felbukkant egy emlék, mely szerint egy gyermek is képes zárva tartani még egy ilyen hatalmas állat álkapcsait. Előre kapott, de ujjai nem érték körbe a széles, kupa alakú fej csúcsát. Fogak csattantak, kín hasított a csuklójába, ahogy az összeroncsolódott az állat szorításában. Az obai, jobbra, majd balra döntötte testét, részben azért, hogy lerázza magáról, részben, hogy tovább borzalmas módon elfűrészelje mindazt, ami csontjaiból megmaradt. Már nem érezte a kézfejét.

 Harry a ház falához szorult.  Tekintetük egy pillanatra összetalálkozott.  Másik keze karmaival a monstrum szemgödrei felé kapott, és beléjük mélyesztve azokat mindkét karját egyszerre rántva felfelé, arra kényszerítette a dögöt, hogy felemelje a fejét, Harry elé tárva védtelen torkát.

 Karmai mind mélyebbre és mélyebbre csúsztak a szemgödörben, majd át a csonton, az agy felé. Négy lövés dörrent. Az első három szétszaggatta a lágyszöveteket, összeroncsolva a légcsövet, a torkot és a koponya hátsó részét. Érezte az ujjaival, micsoda pusztítást vittek véghez. A negyedik viszont már a szétzúzott testbe robbant bele. Át a pépes szöveten, kéttenyérnyi lyukat ütve a koponyán. Aztán az ő mellkasában.

 

***

 

 Morton csak meggörnyedten tudott kilépni az alagút száján, nyomában pedig ott voltak a holtak. Émelie nézet közvetlenül Mortonra, inkább az utána érkező élőholtakra koncentrált, mikor ismét szembefordult velük. Egyikük, egy különösen előkelő ruházatú, akinek mocskos külseje alatt, az újságokból ismert Buxard vonásaira ismert, a karjában tartotta Delphine sápadt, meztelen testét.

 Már nem hallotta a vadállati torokból származó, lábainak erőt adó kántálást.

  Kis terpeszben, görnyedten, két kézzel szorította a revolvert, ahogy Harry tanította. Nem pazarolt golyót a holtakra, ha a királynők varázslata működött, akkor azok észre sem vették őt, ha pedig mégis, nos, akkor sem lett volna rájuk elég tölténye. Nehéz volt úgy, hogy nem nézhetett igazán az aligátoremberre, de megpróbált a mellkasára célozni. Egy golyó a bal egy a jobb oldalra. Szív, tüdő.

A szörnyeteg a második lövés után megdermedt, de nem az általa okozott sebek miatt. Négy lövés hallatszott gyors egymásutánban. Feje arra fordult, és Émelie követte tekintetét. Az obai hatalmas teste néhány magasan vágott fatuskón hevert. Sziszegő szavak tolultak fel a torz, hüllő torkon.

 Pillanatnyi késlekedés nélkül tüzelt. Most, hogy Morton másra figyelt, felemelhette a tekintetét, egészen a nyakig. A szörnyeteg hangja hörgésbe és vérbe fúlt.

 Volt egy hatodik lövés is, egy mély, szinte ágyúdörrenéshez hasonló hang, melytől az aligátorember koponyája hátul szétszakadt. Morton és vele együtt szolgái is összerogytak és nem is keltek fel többé.