***
Harry Divine szeretett a lassan a keleti látóhatár fölé kúszó napfényre ébredni. London után Mobile kész paradicsom volt, mely párás melegével és nyüzsgésével, egy afrikai kolóniára emlékeztette. Tekintete elidőzött kedvese meztelen alakján, telt domborulatain, a lovaglástól erős, kemény combjain, ágyéka sötét háromszögén és persze bőrének számtalan kisebb nagyobb, fakó foltján. Magában ismét hálát adott azért, hogy itt Louisianában sokkal kevéssé képmutatóak az emberek, mint Londonban. Senki sem kérdezte házasok-e, mikor közös szobát kért kettejüknek.
Émelie egyiptomi anyja hevességét és szemérmetlenségét örökölte, ha a kapcsolatuk testi mivoltáról volt szó, és annak kezdetén még Harry-t is alaposan meglepte szabadosságával ebben a témában. Kevés angol kisasszony akadt, aki ennyire nyíltan merte volna vállalni, hogy ő is éppen olyan hús-vér, vágyakkal teli lény, mint bármelyik férfi.
– Akkor talán még szerencse – csókolta meg akkor először Émelie, -, hogy nem vagyok sem angol, sem pedig kisasszony.
Nem volt angol. Ezt a tényt, Harry édesanya csak nehezen tudta elfogadni. Egyiptomi anyja, a szépségét és, Émelie elmondása szerint az eszét hagyta rá, francia apja pedig kalandor természetét. Ez utóbbi tette lehetővé, hogy ők ketten négy éve találkozzanak egymással, mikor kedvese az első komoly esetét oldotta meg, és fényt derített Lady Hamisch zsarolójának kilétére, megóvva ezzel az asszonyt és családját a botránytól.
Émelie rendkívül éber alvó volt, egy tudattalan, de sohasem nyugvó ösztön figyelmeztette most is arra, ha valaki ilyenkor figyeli. Ezúttal éppen ő.
– Már megint csinálod – mosolygott, majd felkönyökölt.
– Mit is? – kérdezte tettetett értetlenséggel Harry.
– Azt a fürkésző, vizslató nézést, mint mikor vad után eredsz – csókolta meg Émelie, majd kikelt mellőle az ágyból.
Az Afrikában töltött hat és az Londonba történő visszatérése óta eltelt szűk négy év, voltaképpen valóban vadászattal telt a Harry számára. A Fekete Kontinensen kóstolt bele először a különös kalandokba és Angliába visszatérve vadászösztöne óhatatlanul is ilyesfélék felé terelte. Ez vezette annak idején Émelie-hez, ki valósággal vonzotta a rendhagyó és izgalmas dolgokat. Lady Hamisch zsarolójának leleplezése után a félévvel a fiatal nő ismét a segítségét kérte, a harmadik esetben viszont már ő maga ajánlotta fel és ezúttal már nem csak egyetlen alkalomra. Örökre, ha Émelie szeretné.
Így aztán az elmúlt éveket, kedvese oldalán töltötte, bejárva a Brit Szigeteket és Franciaországot. Egy ottani munka végeztével döntöttek úgy, hogy hosszabb kitérőt tesznek, itt Amerikában. Émelie új kalandokra éhesen tért vissza az Államokba, míg Harry leginkább pihenni vágyott. Mellette, vele.
Émelie után nyúlt, de a fiatal nő ellépet kutakodó keze elől, és hálóköntöst terített magára. Kopogtak.
– Igen! – szólt ki kedvese nem is várva Harry-re, így annak nem volt más választása, mint magára rántani a lepedőjüket.
Ismét kopogtak, majd Juliette lépett be az ajtón. Amint megpillantotta Harry-t pirulva elfordította a tekinteté, jobb kezével pedig eltakarta maga elől a látványt. Közös barátnéjuknak Émelie-vel ellentétben jól nevelt úri hölgy volt, akit folyton folyvást zavarba hozott kettejük kapcsolata. Ám, éppen azért mert úri hölgy volt, nagyon ritkán tette szóvá, akkor is csak Émelie-nek.
– Jó reggelt, sürgönyt kaptunk – nyújtotta oda a baljában tartott borítékot a másik nőnek.
Kedvese ujjaival megfésülte, a francia szalon divat szerint rövidre nyírt fekete haját, majd alaposan átolvasta az írást.
– San Alban grófnője arra kér minket, hogy menjünk New Orleansba és segítsünk neki felderíteni, több rejtélyes bűncselekményt. Azt írja, a történtek mögött feltételezése szerint voodoo varázslat áll. Őt magát is megtámadták még tegnap éjjel, ezért is küldött azonnal levelet nekünk.
– Kérdezni sem merem, honnan szerzett tudomást rólunk – aggódott Juliette.
Ő már csak ilyen volt, csupa apró szégyenkezés és elfojtás. Okkal, vagy ok nélkül. Azonban Harry szerint a „honnan” lényegtelen volt egy ilyen ügyben, egyedül a „hogyan” és a „hol” volt a fontos. Még a kreol kultúra, és az államokbeli voodoo vallás központjában, sem lehetett szokványos, hogy ilyen rövid idő alatt több, ez utóbbival összefüggésbe hozható, bűncselekményre került volna sor. Ezen tények fényében az, amiért Juliette nyilvánvalóan aggódott, nevesül, hogy a grófnő esetleg megsejtette, hogy a fiatal nő, az, ami, voltaképpen lehanyagolható részlet volt. Talán még kapóra is jött a lehetséges megbízó számára. Róluk, kettejükről pedig sajnos, vagy szerencsére, nem volt nehéz dolga tudomást szerezni a grófnőnek.
– Akkor? – fordult Harry felé Émelie – Elutazunk?
Tőle várta a választ, mert tudta, hogy Juliette mindenképpen vele tart majd. A férfi igazából nem vágyott kalandokra. Pihenni szeretett volna és a várhatóan kellemes semmittevés közepette elgondolkodni kicsit kettejük jövőjéről. Úgy érezte, ideje volna már.
Nem vágyott kalandokra, ám ez nem jelentette azt, hogy Émelie-t is megfosztotta volna tőlük.
– Mehetünk – kelt ki az ágyból.
Juliette mindkét kezét a szeme elé kapva, pirulva kifordult a szobából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése