5.
Gyilkosságok ide, sötét, mágikus rejtélyek oda, New Orleans semmit sem vesztett élvhajhász mivoltából. Így a hetekkel korábban, San Alban grófnő vidéki rezidenciájára megszervezett bálra is sor került. Mint házigazda megbízottjait, őket is meghívták az estélyre.
Émelie sokáig készülődött Juliette segítségével, és viszont. Utóbbinak sokkal nagyobb gyakorlata volt az ilyesféle társasági eseményekben, mint neki, elvégre egy londoni nőegylet tagjaként többször is hivatalos volt rájuk.
Még a város felé evezve beszámoltak egymásnak mindarról, amit megtudtak. Harry odaadta Émelie-nek a jegyzeteket, amiket a rendőrségen készített. Örömmel töltötte el, hogy kedvese odafigyelt, mikor a gyorsírást igyekezett elmagyarázni neki, illetve, hogy felfigyelt egyes, lehetséges összefüggésekre.
– A kisebbek, aligátorok voltak – mondta neki Harry és cigarettára gyújtott evezés közben -, de a nagyobb nem. Azt inkább krokodilnak mondanám. Aztán ott van az is – intett a döglött állat torkából kihúzott figura felé. Meg kellene kérdeznünk róla valakit. Akár a grófnő házi teológusát is.
Igen, a rendőrségi jelentés kivonatában szerepelt, hogy a grófnő úgy hivatkozott a vele utazó férfira, mint hasznos segítségre. Lehetséges volna, hogy valójában ő szolgáltatott okot a grófnőnek arra, hogy megkockáztassa azt a rosszul végződött esti kocsikázást? Ő volt az, akinek a védelmében bízott?
Ha módja lesz rá, alaposabban el kell majd beszélgetnie munkaadójukkal, és annak ismerősével, a közös éjszakai kalandjukról.
Visszaérve a városba, előbb átöltöztek a szállodában, majd a Harry és a saját maga által készített jegyzetekkel Émelie, Juliette-tel az oldalán felkereste a város könyvtárat, hogy a hátralévő időt az újságok olvasásával töltsék
Daniel Morton, neve az idősebbé és a fiatalabbé egyaránt, Longbottom mind a rendezett, és feltehetően hivatalos, mind a zavaros és akár éppen ezért is titkos irataiban is gyakran felbukkant, mindig ktk jelzéssel. A férfi egykoron ismert New Orleansi voodoo varázsló volt, houngan, ahogy mondják. Ő volt az, akit a grófnő európai sarlatánnak nevezett.
Az újságok, 1863-as megérkezését követően nem sokat foglalkoztak vele, csupán az első, hozzá köthető rejtélyes eset után göngyölítettek fel annyit az életéből, amennyit tudtak. Származása ismeretlen volt, ám járt Afrikában, és patikussegédként kezdett dolgozni a városban, majd szépen csendben egyre magasabbra kapaszkodott. Ugyan sok, nagy haszonnal kecsegtető üzletbe belefogott, ám a legtöbbe bele is bukott. Émelie emlékezett rá, hogy milyen nagy összegekről vezetett nyilvántartást Longbottom, Morton neve alatt. Pénzügyi sikerei és bukásai mellett, a voodoo-val kapcsolatos cikkekben is mind sűrűbben bukkan fel, igaz, csak mintegy mellékesen, mint egy-egy frissen elhunyt pap vagy papnő egykori üzlettársa.
Egyébiránt ő volt az egyetlen Longbottom papírjaiban, aki kapcsolódott a deltát uraló valláshoz, melytől, legalábbis az iratok alapján a banktisztviselő igyekezett távol maradni.
A cikkek alapján idővel úgy tűnt, Morton efféle társulásai leginkább csak neki hajtottak hasznos és hoztak számára kétes értékű hírnevet.
Juliette szaftos fejtegetéseket talált az egyik helyi szennylapban, a houngan, és a delta felívelő csillagzatú voodoo királynője, Annabelle Lacroix között. A cikkben felvetették, hogy a regnáló királynők apja is, a rejtélyes körülmények között később eltűnt Morton lehetett. Tovább fokozta a két személy közötti kapcsolat misztikumát, hogy 1888 újév napján Madame Lacroix-át holtan találták a saját városi házában, minden külsérelmi ok nélkül. A sajtó és a közvélemény legnagyobb megdöbbenésére az ikrek a lehető legalaposabb boncolást kérték a városi halottasházban, amit Dr. Johnson az akkori kórboncnok, el is végzett.
Juliette jól mondta, az idős orvos, sokkal többet látott már New Orleansból, mint szerette volna. Ám hiába végzett alapos munkát, a tudomány sem lelte semmi nyomát a halál okának.
A botrányt, és a körülötte csapott hírverést csak fokozta, hogy a három gyermekes, idősebb Daniel Morton, február negyedikén egyszerűen eltűnt a föld színéről. Fia, az ifjabb Daniel Morton vagyis inkább már csak Daniel Morton, fél év múlva, megállítandó a család elszegényedését, halottá nyilváníttatta az apját, és átvette az irányítást a felett a kevés felett, ami megmaradt a vagyonból. Ennek hat éve.
Émelie jegyzetei szerint a Morton név 1888. után is rendszeresen felbukkant az elhunyt Longbottom irataiban. A fiú nyilván fenntartotta az apja számláját és továbbra is pénzügyi kapcsolatban maradt a bankkal.
De vajon a bank miért folyósított további hiteleket egy megrendült anyagi helyzetű, s idővel mind újabb és újabb botrányokba keveredő családnak?
Az ifjú Morton sokkalta megfontoltabb, sőt talán túlságosan is óvatos volt az üzletben az apjához képest, így végül vezetése alatt sem javult a család anyagi helyzete.
Öccse, Theodore lett a tékozló fiú, a kártyaadósságaival és botrányaival. Megesett, majd rettenetes módokon elvetélt színésznők és örömlányok, két lehetséges gyilkosság, melyeket nem bizonyítottak rá.
A lány pedig… a két férfi kishúga Delphine Morton, akit az apja eltűnéséig a városiak alig láttak, sokan a létezéséről se tudtak, szinte alvajáróként bolyongott az utcákon. Sokszor Daniel, vagy valamelyik embere vitte haza, olykor erővel, az újság cikkek szerint. Holdkóros, mondták. 1892-ben aztán a lány, akárcsak az apja egyszerűen eltűnt. A lapok szerint fivére és gondviselője végre belátta, hogy húgának segítségre van szüksége, és egy magánszanatóriumba vitette.
Émelie eltöprengett mindezen. Az egykori királynő hatalma megszilárdítása érdekében, sorra űzte el a vetélytársait a városból, annak idején. Az idősebb Morton életében is szép számmal akadtak halott kuruzslók, boszorkánydoktorok és hasonló, a mágiával összefüggésbe hozható személyek. A férfi vajon a királynő egyik eszköze volt arra, hogy megtisztítsa a várost, vagy Morton végig a saját céljait szolgálta? Ha az előbbi, miért fordultak végül egymás ellen? Ha az utóbbi, miként kerülte el a férfi a többiek sorsát, ilyen hosszú időn keresztül?
Akár melyik is volt az igaz, a királynő rejtélyes halála és a férfi rövid időn belül történő eltűnése között kétségtelenül volt kapcsolat.
Újra olvasott pár jegyzetet. Két, azonos, vagy nagyon hasonló érdekeltségű szülő. Mindkettő halott, ám míg egyikük gyermekei végül a város „úrnőivé” lettek, a másik családja előbb a züllésbe, majd a feledésbe merült. „Elnyelte őket a mocsár”, ahogy az egyik cikkben utaltak a Morton famíliára. Tapasztalatból tudta, hogy a családi viszályok olykor nemzedékeken át mérgezték azok tagjait, százados, vélt és valós sérelmek fűtötték a most bosszúit és elkeseredett tetteit.
Vajon most is így volt?
A grófnő egyik gondolata jutott az eszébe minderről.
Jeu ave lie Diable. Játszma az Ördöggel.
Játszma az Ördöggel…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése